Tréner képzés-HALADÓ
Rúdtánc és rúdfitnesz tréner képzés indul a TEAM PoleBernadett Sportegyesület szervezésében a PoleCenter Újpest Rúdtánc Stúdióban


"Az elmúlt 10 évben rengeteget fejlődött a sportág. Szinte mindenkinek van legalább egy ismerőse aki próbálta már a rúdtáncot. A mozgásforma elterjedése és növekvő népszerűsége következtében viszont a rúdtánc tréneri szakma rendkívül felhígult.
Szomorúan hallok a tréner képzetlenségéből fakadó sérülésekről. Látom mekkora hiányosságok és erőbeli elmaradások vannak ott, ahol a biztos alapok és a forgások ismerete hiányoznak.
"Jaaajj Detty, ezt az elemet utálom, mert mindig fáj... jah, hogy nem jól csinálom?!... Jééé, ahogy te mondod úgy semmi bajom!..."
A megfelelő ismeretek nélkül végzett rúdtánc tréneri tevékenység rendkívül veszélyes.
De nem egyszer találkoztam már olyannal is, hogy több éve tanító edzőt én világosítottam fel a helyes kivitelezésről. Láss csodát egyből sikerült is az évek óta sikertelenül gyakorolt mozdulat! "Fúú Detty ezt még sosem mondták! Rengetegszer próbálkoztam már, végre sikerült...!"
Látva a szakma tragikus állapotát már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy Magyarországon mindenképpen szükség van egy átfogó rúdtánc tréneri képzésre. Tanítványaim pozitív visszajelzéseit hallva pedig úgy döntöttem, mi leszünk azok akik ezt meg valósítják!
Hosszú munka, egyeztetés és tesztelés előzte meg a képzés megszületését. Sikerre vitt tanítási gondolataim és módszereim összegzéséből született meg a képzés alapja, és ezt egészítettük ki különböző modulokkal, hogy minél sokszínűbb és átfogóbb képzésünk legyen. Ha kíváncsi vagy a képzés részletes tematikájára kattints az 'Érdekel' feliratra. Remélem hamarosan találkozunk a képzésen."
Detty.
A TeamPoleBernadett Sport Egyesület minden képzése a Felnőttképzési törvénynek (2013. évi LXXVII.) megfelelően, bejelentett képzésként történik. Felnőttképzési azonosító számunk: TeamPoleBernadett Sport Egyesület: B/2021/002192

Hamarosan indul, Jelentkezz te is!
A követekező képzés indulásának időpontja:
2022.04.23 szombat
Jelentkezési határidő: 2022.04.20.
Velünk találkozhatsz a képzésen:
Floch Viktória
-
Business Coach
-
Marketing tanácsadó
-
Fitness Instruktor (2020), Aerobik Sportoktató (2021) Gyermekfitnesz oktató (2021)
-
Shimmy &Sparke Classique Pole Certificate (2019, Sydney)
-
PoleCenter Újpest Rúdtánc Stúdió alapító, ügyvezető
Sportmúlt: szinkronúszás

Floch Bernadett
-
Kétszeres junior világ-és Európa-bajnok rúdfitnesz versenyző
-
Többszörös profi PoleTheatre Comedy kategória győztes, Magyarország első profi PoleTheatre világbajnoka
-
Diplomás edző (TE, 2018)
-
Shimmy &Sparke Classique Pole Certificate (2019, Sydney)
-
PoleCenter Újpest Rúdtánc Stúdió alapító, szakmai vezető
Sportmúlt: szinkronúszás, versenyaerobik
MIÉRT NÁLUNK VÉGEZD EL A KÉPZÉST?
-
A Team PoleBernadett Sport Egyesület minden képzése a Felnőttképzési törvénynek (2013. évi LXXVII.) megfelelően, bejelentett képzésként történik.
Felnőttképzési azonosító számunk: TeamPoleBernadett Sport Egyesület: B/2021/002192
-
Gyakorlatorientált képzés, de az elméleti alapok elsajátítása is fontos szerepet kap
-
Részletes segédanyagot állítottunk össze a képzéshez
-
A képzés szakmai anyagát Floch Bernadett állította össze. Detty többszörös rúdtánc világbajnok, a Testnevelési Egyetemen szerezte diplomáját és több éve dolgozik rúdtánc trénerként. Folyamatosan képzi magát, és a képzés során minden tapasztalatát és tudásának átadására fog törekedni.
-
Floch Bernadett és Viktória a képzés szervezői több éve dolgoznak együtt. A versenyzésben elért közös sikereik mellett több Stúdiót is vezetnek.
-
A résztvevők száma limitált- kiscsoportban tanulhatsz, ahol maximális figyelem jut Rád
-
Személyes márkád és tréneri munkád beindításához is kapsz segítséget
-
Ilyen szintű átfogó képzés nincs másik a piacon!
-
Pénzvisszafizetési garanciát vállalunk. Amennyiben befizetsz a képzésre, és nem azt kapod, amit megígértünk, akkor természetesen visszafizetjük a teljes összeget.
...és ráadásként!
Az egész képzést mentorációs folyamat kíséri, ahol választ kaphatsz szakmai kérdéseidre. Minden lehetőséget megadunk, hogy magabiztos trénerként kezdhess el dolgozni. A kiemelkedően tejesítő résztvevők számára munkalehetőséget biztosítunk a PoleCenter Stúdiókban.
Mit tartalmaz a képzés ára?
-
Részvétel az oktatáson
-
A tanfolyam anyagának jegyzete
-
Videótár hozzáférés
-
PoleSisters termékek 25.000 forint értékben rúdtáncos leggings választható színben rúdtáncos short választható színben
-
Fotózás 5 db retusált képpel
-
A tanfolyam elvégzését igazoló részvételi tanúsítványt magyar és angol nyelven

Képzési napok:
A tanfolyam során 8 személyes képzési napon találkozunk a PoleCenter Újpest Rúdtánc Stúdióban (10-től 16 óráig)
2022. április 23-23 Szombat-vasárnap
2022. május 14-15 Szombat-vasárnap
2022. május 28-29 Szombat-vasárnap
2022. július 2-3 Szombat-vasárnap
+ vizsga: július 9
Helyszín: 1045 Budapest Szent István tér 5.
Ezen felül a gyakorlati feladatok végrehajtására és elméleti anyag elsajátítására otthon kell időt szánni.
A képzés teljesítésének feltételei:
-
Részvétek az oktatási napokon
-
Záróvizsga (Elméleti teszt+ Gyakorlat)
A VIZSGA IDŐPONTJA:
2022. Július 9. Szombat

A képzés ára: 180.000 forint
jelentkezési határidő: 2022.04.20
A jelentkezés menete
Amennyiben szeretnél jelentkezni a képzésre, kérjük a regisztráció adatlapon válaszd a jelentkezés menüpontot.
-
Töltsd ki a az adatlapot.
-
Utána 24 órán belül felvesszük veled a kapcsolatot, és emailben elküldjük a képzést részletesen bemutató videót és leírást, illetve a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat.
-
A jelentkezésed a tanfolyam díjának befizetésével tudod véglegesíteni.
Ha nem vagy biztos benne, hogy szeretnél jelentkezni, de érdekel a részletes tájékoztató, akkor válaszd az érdekel a tanfolyam opciót a regisztrációs adatlapon.
-
Töltsd ki a az adatlapot.
-
Utána 24 órán belül felvesszük veled a kapcsolatot, és emailben elküldjük a képzést részletesen bemutató videót és leírást.
-
Ha ezek után úgy döntesz, hogy szeretnél jelentkezni, akkor emailben tudod megtenni.
-
Ezek után küldjük a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat.
-
A jelentkezésed a tanfolyam díjának befizetésével tudod véglegesíteni.
Jelentkezz, vagy kérd a részletes tematikát itt
Gyakoran Ismétlődő Kérdések
Minden kérdésedre válaszolunk
Van valamilyen előfeltétele a képzésre történő jelentkezésnek vagy bárki jelentkezhet?
A képzésre való jelentkezés előfeltételekhez kötött:
• Érettségi bizonyítvány
• Államilag elismert sport irányú végzettség (pl. Okj- Aerobik edző, csoportos fitness instruktor, fitness instruktor) vagy tánctanár vagy gyógytornász végzettség
• vagy folyamatban lévő ilyen irányú tanulmány*
Emellett fontos, hogy legyen mögötted legalább 3 év rúdtánc, rúdfitnesz, rúdsport tapasztalat. A középhaladó elemek magabiztos kivitelezése alapkövetelmény!
*A tanúsítvány csak az alapfokú képesítéssel együtt érvényes.
A kezdő képzés nálunk történő elvégzése nem előfeltétele a képzésnek, viszont a kezdő képzésen tanítottakat a haladó tréneri résztvevőitől ismertnek vesszük.
Akkreditált a képzés?
A felnőttképzési törvény 2020. szeptember 1-én megváltozott. Azóta nem akkreditált képzés vannak, hanem regisztrált felnőttképzők tarthatnak bejelentett képzéseket. Természetesen mi is felnőttképzők vagyunk és minden képzésünk bejelentett, teljesen hivatalosan működünk.
Dolgozhatok-e a képzés elvégzését követően rúdtánc/rúdsport/rúdfitnesz oktatóként? Mire jogosít fel a tanúsítvány?
Az aktuális törvényi szabályozások nem tiltják, hogy valaki végzettség nélkül rúdtánc trénerként dolgozzon, de a szakmai és etikai elvek igen. A képzés elvégzését követően a tanúsítványunk igazolja, hogy elvégeztél egy hivatalosan működő felnőttképzőnél bejelentett 120 órás képzést, megtanultad a szakma alapjait. Megszerezted a szakmai tapasztalatot, sikeresen levizsgáztál, így már bátran dolgozhatsz trénerként.
Milyen tevékenységi kört végezhetek a képzést követően?
Erre részletesen ki fogunk térni a képzésen is. Edzőként továbbra is használhatod azon tevékenységi köröket, mint eddig.
Hány órás a képzés és mi számít ebbe bele?
A képzés 120 órás, amelybe beleszámítanak a jelenléti képzési napok és a tananyag feldolgozása.
Lehet részletekben fizetni?
Igen, lehet. A tanfolyam díja ugyanannyiba kerül részletfizetés és egyösszegű fizetés esetén is.
I. részlet jelentkezéskor, április 20-ig
II. részlet május 15-ig
III. Részlet június 15ig
Részt vehetek a képzésen, ha néhány alkalommal hiányozni fogok?
A képzésen 80%-os előírt részvételi arány, ezért belefér 1-2 hiányzás. Ugyanakkor javasoljuk, minden alkalmon a részvételt, a tananyag megfelelő elsajátítása érdekében.
Van vizsga a képzés végén és ha igen, akkor miből áll?
Igen, a tanfolyam vizsgával zárul. A vizsga egy elméleti tesztből, és gyakorlati részből tevődik össze.
A vizsgára bocsátás előfeltétele 5 óra hospitálás a PoleCenter Stúdióban, és a modulzáró feladatok teljesítése. Ezek a feladatok érted vannak, hogy a képzés elvégzését követően magabiztosan kezdhess neki az oktatásnak.
Mikor indul a következő csoport?
Egy évben maximum egyszer fogjuk elindítani a haladó rúdtánc tréner képzést. Ha nem szeretnél lemaradni az aktuális induló csoportról, jelentkezz be mielőbb!
Kiknek ajánljuk a képzést?
-
Akik szeretnének rúdtánc oktatással foglalkozni és megkapni minden szükséges szakmai alapot hozzá.
-
Akik már részt vettek tréneri képzésen, de úgy érzik vannak hiányosságaik.
-
Akik már trénerként dolgoznak, de nehézségekbe ütköznek, és szeretnének részt venni egy mentorációs folyamatban.
Kiknek nem ajánljuk a képzést?
Mindenkit szeretettel várunk, viszont azok számára nem ajánljuk a képzést,
-
akik nem hajlandóak dolgozni a sikerért
-
akiknek jelenleg nincs rá idejük, hogy részt vegyenek a gyakorlati napokon
-
akik már minden tudnak és nem hisznek a folyamatos tanulás és önfejlesztés fontosságában